Figyelem

Figyelem:

 

A figyelem felnőtt korban is hatékonyan fejleszthető terület. Amennyiben jól működik, idomul az elvégzendő feladathoz, a helyzet igényeihez, valamint a feladatot elvégző személy elvárásaihoz és állapotához.
Mivel a hatékony tanulásban, később pedig a munkavégzésben kulcsfontosságú tényező, fontos, hogy mindent megtegyünk, ha a gyermeknél a figyelem valamely zavarát tapasztaljuk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a figyelem fejlődésének különböző szakaszai vannak
6-7 éves korra az önkéntelen figyelem mellett megjelenik a szándékos figyelem, ami ebben az életkorban még rövid idejű (legfeljebb 10-15 percig tartható fenn), és gyakori ingadozást mutat. A cél az, hogy iskolába lépésre a gyermek figyelme ne legyen könnyen terelhető, képes legyen szelektálni az őt ért ingerek között, és gátlás alá vonni azokat, amelyek zavarják őt az elmélyült munkában.
Gyerekenként eltérő a fejlődés ezen a téren is, ami általánosságban elmondható, az az, hogy az óvodáskor végéig az önkéntelen figyelem a domináns funkció.Éppen ezért fontos, hogy a figyelemfejlesztés is játékos formában történjen: ha pl. mozgással kötjük össze a feladatot, motivált és érdeklődő lesz a kicsi. Egy 5-6 éves gyerek még érzelemvezérelt, ezért is fontos, hogy élvezze az adott tevékenységet, ne feladatként élje azt meg.
A figyelem önmagában egy gyűjtőfogalom, a megismerő funkciók egyike.
A figyelem tartóssága azt jelenti, mennyi ideig képes az agy egy adott dologra figyelni. Fejlesztésekor fontos, hogy kerüljük a monotóniát, próbáljuk a gyerek érdeklődését folyamatosan fenntartani.
A figyelem megosztottsága azt jelenti, hány dologra vagyunk képesek egyszerre figyelni. Rendkívül jó játék erre a mondókázás, valamilyen mozgássorral összekötve. A figyelem terjedelme is egy jelentős tényező, azt határozza meg, hogy egy adott pillanatban mennyi információt tudunk befogadni. Rövid távú memória fejlesztésére alkalmas játékokkal rendkívül jó eredményeket tudunk elérni ezen a területen.
.
Végezetül néhány ötlet, melyekkel mind a vizuális, mind az auditív figyelem remekül fejleszthető:

Különböző színű gyümölcsöket sorba rakunk, soronként (vagy egyenként, ha már jól megy) felváltva kell a színek, illetve a gyümölcsök nevét sorolni.
Rövid mese meghallgatása után néhány lényeges momentumra visszakérdezünk.
Figyeljük meg, hány sárga autó megy az utcán!
Szólánc, ha már jól megy, nehezítve: pl. állatok vagy járművek, előbbinél tapsolunk, utóbbinál dobbantunk
Hoztam a szülinapodra egy…: körben állunk, mindig elsoroljuk az összes előző ajándékot, mozgással imitálva (imádják a gyerekek)
Kakukktojás játékok
Pontösszekötők
Labirintus játékok
Zörejek, hangok felismertetése
Társasjátékok közül ajánlott a Dobble, a Halli Galli, a Brainbox, a Sagaland, a Set, az UNO, és minden olyan játék, ahol fontos a folyamatos koncentráció.

Kellemes együttjátszást kívánunk!