Emlékezet és képzelet

 

Emlékezet és képzelet:

A sikeres tanulás alappillére az auditív és a vizuális emlékezet, bármelyiknek az elégtelen működése nehezíti a tananyag elsajátítását, felidézését, felhasználását. Egyaránt fontos a rövid és hosszú távú, a mechanikus és késleltetett emlékezet fejlesztése. Nagy hangsúlyt fektetünk a ritmus emlékezetre is, valamint sokat dolgozunk a sorrendiség (szerialitás) képességének fejlesztésén is.
Az emlékezet fejlődése is fokozatos. Ebben az életkorban még a verseket, mondókákat nem szándékos bevéséssel tanulja meg a gyerek, hanem gyakori ismételgetéssel jut el a célig. A kedvenc meséket is így tanulja meg szóról szóra: a jól ismert történetet újra meg újra meghallgatja, átéli. Ha a szülő nem pontosan olvassa az ismert szöveget, a gyerek belejavít, rendkívül fontos számára a pontos felidézés.
Az emlékezetet ekkor még nagymértékben meghatározza a gyermek érdeklődése, érzelmei, motivációja - ezzel magyarázható a nagyfokú szubjektivitás, a kiszínezett elbeszélés, a tárgyilagosságra való törekvés hiánya.


Emlékezeti problémáról beszélünk, ha a gyereknek gondot okoz az ingerek (szavak, hangok, tárgyak, mondatok, utasítások stb.) tárolása, azonnali vagy késleltetett felidézése. Jól fejleszthető, sokrétűen, játékosan mind a motoros, mind a vizuális, mind az auditív, mind a verbális, mind pedig a formaemlékezet.

Az iskolába lépő gyermek képzelete szerteágazó, fabuláris, mesékből táplálkozó - ezért is hallatlanul fontos a sok mesehallgatás (passzív képzeleti beleélés). Jellemzőek a fantázia-hazugságok, az utánzó cselekvések, a csapongó képzelet.
Mindemellett ebben az életkorban megjelenik a kettős tudat is: teljesen beleéli magát ugyan a történésbe, de tapasztalatai, ismeretei alapján már felbukkan a valóság szabályozó szerepe. Izgalmas örömforrás ez a kicsi számára: a mese feszültség teremtő, feszültség hordozó, és feszültség-levezető közegként is funkcionál.


Meséljetek rengeteget a gyerekeknek, beszélgessetek a szereplőkről, fűzzétek tovább gondolatban a történetet, kérdezzetek vissza részletekre, játsszátok el a kedvenc jeleneteket! A gyerekek érzelem világa, szókincse, a környezetről alkotott ismeretrendszere, emlékezete, képzelete, mind, mind észrevétlenül fejlődik; nem beszélve a meghitt, közös élmények jelentette szeretet-cunamiról… :)



Néhány játékötlet az emlékezet fejlesztéséhez:

Memóriajátékok
Mi változott?
Tárgyak, nevek, sorozatok visszamondása
Mondókák, énekek, versikék
Szóvonat
Mondatbővítő játék
Szókereső
Asszociációs játék: “Erről jut eszembe…”
Hármasparancs (3 cselekvés utánzása)
Papagáj: a felnőtt mond 5 gyümölcsöt, vagy színt, vagy jármű hangot stb. A gyereknek sorrendben kell visszamondania.
Alakzatokat rakunk ki legóból, vagy számolópálcikából, letakarás után rakja ki a gyerek is.

Kellemes együttjátszást, meghitt mesedélutánokat kívánunk!